A nap reggel a tervezetteknek megfelelően indult.

Felettéb érdekes módon a MÁV vagy most márt MÁV-STAR Zrt. meghazudtolta önmagát és a vonat a menetrendnek megfelelően indult el és egészen Zircig tartotta is magát ehhez. Bár nem éppen a legmodernebb vonat közlekedik ezen a vonalon, jó volt kicsit nosztalgiázni, hogy Flirt vonatok előtt minden vonalon ilyenekkel közlekedtek.

Sajna nem változott semmi, korábban a vagonokban télen hideg volt, nyáron meg meleg, ez most sem volt másképp. Ment a fűtés, de mire Zircre ért a vonat, akkorra lehetett csak érezni, hogy mintha valami fűtés volna. Vinyén szállt le egy kirándulócsoport, meg előtte Pannonhalmán. Számomra szokatlan volt, hogy a vonaton nem mondják be, hogy melyik állomás következik, így mindig sasolni kellett, hogy merre is járunk :), de mikor a sínk mellett feltűnt a Cuhai-Bakonyér vonulata, már nem volt kéréses, hogy merre is vagyunk. Az alagutak csak úgy elsuhantak, valljuk be, azért nem nagy eresztés, de kisgyermekként mindig nagy izgalommal vártam, hogy mikor jön a következő. Egy időre ismét gyereknek éreztem magam, mert ugyanolyan lelkesedéssel vártam, mint annak idején. Annak ellenére, hogy nem tudtam mikor fognak jönni, ki lehetett következtetni, tujátok, az évek meg a rutin :)

Hogy miből is? Abból hogy a kedves kalauz hölgy hátraballagott a kapcsolószekrényhez és anno megszokott hatalmas kattanással bekapcsolta a világítást, ami pislákolva de felkapcsolódott, ahogy a generátor elkezdett dolgozni, mert ugye itt nincs felső-vezeték, ezért a kocsi generátora és a nem létező akkumulátora (ami lehet van, de hogy alig tárol valamit is az egy biztos) biztosítja a világításhoz (és szerintem a fűtéshez) szükséges energiát.
Bár nem vagyok egy nagy vonatszakértő, ezért előre is elnézést kérek az esetleges tévedésekért, de én így tudtam.
A vonat a megadott időben (a részletes ütemterv majd a bejegyzés végén lesz található) Zircen volt és így volt idő átballagni a nagyon messze lévő buszpályaudvarra :) Ezt egy egyperces sétával abszolválni is lehetett. A busz is szinte pontosan indul, a nép itt sem tolongott, lehet még korán volt ezért.
Dudaron nem a vásártér megállónál kell leszállni, hanem a "vasúti megálló bejárati út" megállónál. Onnan egyenesen vezet a piros vonal turistajelzés. Már egy könnyed kaptatóval indult a túra, de ez semmi volt ahhoz képest, ami várt ránk. Séta közben lehetett ismerkedni a helyiekkel és lehetett haverkodni a kedves és kevésbé kedves házi kedvencekkel. Egy cica kísért egy darabon, de haverkodni nem akart annyira. Amúgy nem is volt szimpatikus, mert olyan sunyi nézése volt. Lehet nem is élő macska volt, hanem valami robotmacs, aki megfigyelő szerepet látott el Dudaron :)
Az utca végén elfordult az út és a jelzés áttért a szilárd burkolatú útról egy földútra. Kocsival eddig volt járható, utána más SUV-vel lehetett csak közlekedni, bár sár szerencsére nem volt, de a pocsolyákat azért kerülgetni kellett.
Pár száz méter után (a feltöltésre kerülő track-logból pontosabban meg lehet határozni, de ez most nem áll rendelkezésre) az út az erdőben folytatódott. Eleinte volt pár fenyő, de zömében tölgyes uralta a terepet.
Az erdőben érezhetően hűvösebb volt, de hála a fák lombtalanságának a jótékony napsugarak elértek a földig, így nem volt ok panaszra. Lágy szellő fújdogált olykor és zörgette meg a száraz leveleket. Fokozatosan ereszkedett az út le a völgybe, még nem lehetett látni semmit, de már hallható volt a víz csobogása. Ezt csak néhány erdőlakó állat mozgása zavarta meg. Volt egy pillanat, mikor megállt az ütő bennem, mert a zaj irányába fordulva egy méretes vadkant (vagy vadnőstényt? :D ) láttam meg, de szerencsére ő jobban megijedt és inkább elvonult az ellenkező irányba. Nem is tudom mi lett volna, ha nem fordul meg és a másik irányba indul el. Max lett volna egy kis vadhús, amit haza lehet vinni. Kés volt, így kizsigerelni ki lehetett volna, a hátizsákba is lett volna hely egy kis húsnak :)
Az úton továbbhaladva néhol még volt nyoma az előző heti nagy hónak, de a "nagy hó" elmaradt. De pont a havon volt látható, hogy előtte még ember fia nem járt erre. Egy elágazás után folytatódott az ereszkedés a völgybe. Ennek az elágazásnak később lesz majd jelentősége.

Hamarosan elérkezett az első akadály, ami normál esetben nem lenne problémás, de pont az előző heti hó miatt problémásra sikeredett. Mert az alap esetben kis patakocskán kell átkelni, de az most egy hangyányit nagyobbacska volt. Száraz lábbal az adott helyen biztos nem lehetett volna átkelni, de szerencsére volt egy fa, aminek a gyökerein át lehetett szökellni a túlpartra. Sajna ezzel a problémával a nap során párszor meg kellett küzdeni. De a vége fel már egyre izgalmasabb volt, mert alacsony vízszintnél mindez simán leküzdhető, de ilyen vízhozam mellett ez volt hogy szinte lehetetlen feladatnak ígérkezett.
De mint tudjuk nincs lehetetlen csak tehetetlen, így kis gondolkodással mind leküzdhető volt :)

Csodaszép volt a völgyben sétálgatni. Rengeteg fotótéma volt, de sajna csak a túlélős gép volt nála, így azzal tudtam csak fotókat készíteni. Utólag belegondolva a másik géppel lehet nem is boldogultam volna, mert arra állandóan vigyázni kell így csak nehezítette volna a fényképezést. A kis gép meg pont ezekre a körülményekre van kitalálva. Nem baj ha víz éri, le is eshet, mert azt is bírja (igaz csak mértékkel), szóval kicsit rugalmasabban kezelhető és szerintem egész jó képeket készít. Amúgy sem a gépen múlik minden, hanem inkább a fotóson. Lehet valakinek milliós gépe, de nem tud vele fotózni, akkor semmit sem ér, de lehet lelkes amatőr egy egyszerű géppel, aki csúcs képeket készíthet. Én még nem tartozom egyik kategóriába sem, de szeretnék ez utóbbiba tartozni. Elindultam az úton, már csak egy dolog van hátra, az pedig a gyakorlás-gyakorlás-gyakorlás :)

De visszatérve a túrára az eddigiek után következett a feketeleves. Eljött egy olyan rész, ahol azt mondtam, hogy nincs tovább. Vagy megmártózom az alig 2 fokos vízben vagy visszafordulok. Normál körülmények között nem lett volna probléma, de a sziklákon nem lehetett nagyon ugrálni, mert mindegyiket jég borította. Kis hegymászás következett, és így sikerült ezt az akadályt is leküzdeni.

Innentől kezdve már tényleg semmi sem volt lehetetlen. Már csak az Ördög-gát meghódítása volt hátra, ami nem ígérkezett kis falatnak, de ott már volt segítség. Hasonlóan a Rám-szakadékhoz, lelkes emberek könnyen leküzdhetővé tették a gátat. Bár a leírt létrához képest csak csak drótkötéllel és trepnivassal találkoztam, meg sziklába fúrt U alakú betonvasakkal. Itt kicsit csalódott voltam, de kárpótolt a lemászás öröme mindenért és az, hogy centikkel mellettem ott zubogott a víz, ami hátborzongató volt. Készült pár kocka videó is, majd azokat is megosztom.
A gát mellet található volt egy barlang is, de ez most ki lett hagyva, majd talán egy másik túra alkalmával, mert biztos lesz még ide túra szervezve, ahogy a Rám-szakadékba is. Én nem tudok betelni ezekkel a dolgokkal. Ahol lehet látni, hogy a természet mire képes, ahol lehet látni az erejét, mert ugye ezeket a kis zubogókat nem emberi kéz alkotta, egy szóval gyönyörűek.

Egy kis pihenő után folytatódott a túra, de innen már kis levezető séta volt :) vagy nem is annyira, mert hódolva szenvedélyemnek felkutattam az árokban elhelyezett geoládát is és a leírás szerint "kis kaptatón" kel felmenni hozzá. Na hát az a kis kaptató egy tüdőt kiköpő brutálnagy "domb" mászás volt. Akkor kicsit szidtam az elrejtőt, de olyan helyre jutottam fel, ahova alap esetben biztos nem mászok fel.
Itt találkoztam a tavasz első hírnökeivel is. A sziklák tövében megbújva tűntek elő és hívogatták a napsugarakat, hogy jelezzék, itt a tavasz :)
A nap hétágra sütött, szinte meleg volt. Az embernek nem is volt kedve tovább menni, mert annyira jól esett kicsit az éltető nap sugaraiban fürdeni (ahogy a kis virágoknak is), de sajna tovább kellett menni, mert időhöz volt kötve a túra. Ekkor dél felé járhatott az idő, az ebéd elfogyasztása és a láda felkutatása után tovább folytatódott a barangolás.

Az út ezek után már nem tartogatott meglepetéseket. Max annyit, hogy olyan "úton" vezetett visszafele az út, ami nem volt térképen jelölve, vagyis volt, de nem onnantól, ahonnan a térkép írta. Így a GPS szerint is egy járatlan "úton" vezetett az ösvény. Mondhatni azt hogy úttalan utakon vezetett utam, ami nem igaz, mert járható volt, csak a nap végére nem igazán hiányzott a kaptató, de hála ennek, így rengeteg időt meg lehetett spórolni. És így még arra maradt, hogy egy közeli ládát is útba ejtsek, amit sikeresen le is vadásztam.
Tökéletes volt minden, mert pont a leírás elején taglalt kereszteződésnél találkozott a két turistaútvonal, onnan meg már egyenes út vezetett Dudarra.

Gondoltam én, de ez nem így volt, mert míg a sziklacsúcson örültem a napsugarak jótékony hatásának, most annál inkább átkoztam őket, mert ami reggel még fagyott talaj volt, az délutánra egy nyúlós,ragacsos masszára kezdett emlékeztetni. A túra utolsó két kilométere így kicsit lassan ment, mert ugye gondolni kellett arra is, hogy a feladat letudtával még emberek közé is kell menni hisz valahogy haza kell jutni :) Ezér nem lehetett csapatni, mint a vadkanok, csak érzéssel lehetett sétálni. De ez a feladat sikeresen teljesítve lett, csak a cipő talpa lett sáros, a ruházaton nyoma sem volt a nagy cuppogós csapatásnak.

Dudaron kb. tíz percet kellett várni a buszra, addig volt idő rendbe szedni az embernek magát, még egy kis cipőtisztítás is belefért, majd a tervezettel ellentétben Zircről nem vonattal (a rövidítésnek hála időben jól álltam), mert ahhoz várni kellett volna, hanem busszal indultam vissza Győrbe.

Nagy vonalakban összefoglalva ennyi volt az első túra, majd lehet kiegészítem még részletekkel, de elsőre ez is megteszi.

A track-log adatok: 03-23-13 134432.GPX

Fényképek: ITT