ÖrdögárokElőször is le kell hogy szögezzem ez a túra a csapatépítésről szól, tehát csak is tömegközlekedéssel lesz megoldva a helyszínre jutás. Lehet valakinek ez nem tetszik, de annak semmi értelmét nem látom, hogy autóba ülve kisebb csoportokat alakítva jussunk el oda, ahova egyéb közlekedési eszközt is igénybe véve el lehet jutni.

A túrán lesz gyaloglás, mászás, akinek kedve van kis barlangászás is. Ez utóbbi csak szigorúan haladóknak és csak is felszereléssel. 

 

Egésznapos elfoglaltsággal kell számolni, így aki haza szeretne érni a Babavilág műsorra vagy a Házon kívül ismétlését meg szeretné nézni, el kell hogy szomorítsam, mert le fog maradni róla. Vagy esetleg aki a két népszerű autós műsor (Autómánia, Autóguru) adásait szeretné megnézni, velük is közlöm, hogy ez most elmarad. Bár ha nem vesz rész a túrán, akkor minden további nélkül megnézheti otthon :-) De remélem, hogy ez nem lesz visszatartó erő.
Esőnappal is készültem, ha az adott nap az időjárás nem kedvez a túrának, akkor a rákövetkező hét azonos napján fogjuk megtartani.

Na, akkor a részletek:
Indulás Győrből a vasútállomásról 7:24-kor
Gyülekező előtte 1/4 órával, hogy a jegyeket mindenki meg tudja venni.
Érkezés Zircre 8:48-kor. A megadott időpontok sajna a MÁV pontosságának függvényében változhatnak, de remélhetőleg nem lesz nagy csúszás.
Zircről 8:55-kor indul busz Dudarra. Itt gondolom pár ember felhördül, hogy 48 és 55 között elég kicsi az idő, de annyit kell tudni, hogy Zircen a vasútállomás és a buszpályaudvar szinte egy helyen van. 7 perc alatt simán át lehet érni, és azt az infót kaptam, hogy általában meg szokta várni a csatlakozást a busz, de ha mégsem így volna, akkor 9:50-kor indul a következő, addig megnézzük kívülről a zirci arborétum nyiladozó virágait és ilyen dolgokat.
Tehát ideális estben 9:15-re Dudaron leszünk, ahonnan kezdetét veszi a túra. Nem ideális esetben 10:08.
Jelen pillanatban egy körtúra van tervezve, tehát a kiindulási pont egybeesik a befejezési ponttal, ezért most ezt veszem számításba és így tervezem meg a visszautat. De ez az igényeknek megfelelően változhat.
Dudarról a busz 16:28-kor indul és 17:13-ra van Zircen. A vonat Zircről 17:26-kor indul és 18:56-kor érkezik meg Győrbe.
Esetleg Budapestről érkezőknek egy kis információ: a busz a Népligetből indul 6:50-kor és szintén 9:15-re van Dudaron. Így ugyanakkor érkezik a két busz. Visszafele 16:35-kor van közvetlen busz, ami 19:00-ra van a Népligetben. Így kb. akkor érkezik meg a csapat busza Budapestre, amikor a másik csapat visszaér Győrbe.

 

A piszkos anyagiak. Sajna erről is szót kell ejteni, de csak azért, hogy mindenki tudjon tervezni a költségekkel. A vonatjegy Győr-Zirc viszonylatban 1120 forintba kerül. A Zirc-Dudar buszjegy 250 forint ezek a viteldíjak visszafele is azonosak. Budapestről a buszjegy 1100 forintba kerül, itt nem kell egyéb buszjeggyel számolni és itt is a visszaút azonos áron számolandó.
Ezek alapján mindenki ki tudja kalkulálni, hogy mennyi is az annyi és el tudja dönteni, hogy áldoz-e rá ennyit vagy sem.

 

A részletes túraútvonal később kerül fel ide, mert még nem történt meg a "bejárás". Elöljáróban annyit, hogy azért nem egy light-os túra, de annál szebb lesz. Sokan gondolhatjátok, hogy kezdésnek kicsit erős, de szerintem ahhoz, hogy a következő túrákra felkészüljön az ember, mind mentálisan és mind fizikailag ez szükséges.

 

Aki volt azon az ominózus Geocaching versenyem Balatongyörökön, azoknak csak azt tudom mondani, hogy ez mérföldekkel könnyebb lesz :-)
Hamarosan jelentkezem a részletekkel.